| 1. Miért pont Zimmer 483 az album címe? Mi a története? Bill: Tavaly nyáron beiktattunk egy dalszövegíró nyaralást. Amit ugyan összekötöttünk egy kis kikapcsolódással is, de a cél végül is az volt, hogy alkossunk, és új dalokat kreáljunk. Először valami frankó kis kényelmes helyre gondoltunk, mondjuk egy takaros házikóra. De aztán a végén egy szétesés határán lévő, 483-as számon futó bungalowban landoltunk. Ami maga volt a horror. Használhatatlan bútorok és berendezés fogadott minket. Ezt a helyzetet úgy oldottuk meg, hogy kipakoltunk mindent a házikóból, kiürítettük teljesen. Átalakítottuk az egészet otthonossá tettük és itt írtuk meg az album leges legelső számát a Wir sterben niemals aus címmel. Amikor elkészült ez a dal nagyon elégedettek voltunk. Ennek a nótának pont olyan lett a hangulata, mint amilyen hangulat végigkísért minket a vakáció alatt. Egy sötét szobába voltunk bezárva teljesen magunkra maradva. Minden olyan szűk és nyomasztó volt. Ez a dal eltalálta azt az érzést, ami akkor bennünk lakozott és úgy véltük, hogy ez egyfajta jel volt számunkra. Minden ideális volt ahhoz, hogy nekivágjunk egy albumnak, hogy elkészítsünk egy albumot. 2. Mit kell tudni a Zimmer 483 című dalról? Tom: A Zimmer 483 című szám úgy éreztük, hogy igazán jól sikerült. Azt adja vissza, amilyenek akkor mi ott voltunk azon a nyáron. Mind a hely, mindpedig a dal egyfajta szimbólikus értelmet kapott, és így sokat jelent nekünk. 3. Kicsit szokatlannak tűnik a hely, ahol ihletet kaptatok és dolgoztatok. Ti hogy gondoljátok? Bill: Igen egy kicsit fura, mert eredetileg mi is úgy terveztük, hogy elmegyünk nyaralni, kiveszünk egy hotelszobát. De egyszercsak ott ültünk egy bungalowban ami kicsit olyan érzést keltett, mintha otthon lettünk volna a megszokott környezetben. És akkor úgy éreztük, hogy ennek jelentenie kell valamit. Tom: És még ehhez jön az is, hogy itt írtuk meg az első közös nótánkat. 4. Nem türelmetlenkedtek a rajongók, hogy megszülessen végre a második album? Nem éreztétek magatokat kényszerítve, hogy ismét előrukkoljatok egy lemezzel? Bill: Végülis igen, volt egyfajta külső kényszer. Mindenki azt hajtogatta, hogy a többi első albumos csapat is mindig bizonyít, hogy igenis jók és sikeresek. Tehát ebből kifolyólag nekünk is meg kell mutatni, hogy milyen szuperek vagyunk. De mivel a görcsölés nem a mi stílusunk, ezért megpróbáltunk mindent ugyanúgy csinálni, mint korábban, lazán és teljesen objektíven viselkedtünk. Totál abban a rendszerben és olyan módszerrel dolgoztunk, mint azelőtt. Mi nem akartunk stresszelni, kerültük a veszekedéseket és az idegeskedést. Azon voltunk, hogy abszolút kiegyensúlyozottak maradjunk. És ez bevált. Tom: Nekünk nem volt semmilyen konkrét dátum, hogy meddig és mikorra kell összehozni az új lemezt. Úgyhogy azt mondtuk: fityisz mindenkinek, nem határidőre dolgoztunk. Úgy álltunk hozzá, hogy készleszünk amikor készleszünk. És csak miután befejeztük a lemezt, lőttünk be egy dátumot a megjelentetésre. A folyamatos turnézás során rengeteg új élményt szereztünk, amiket aztán feltudtunk használni a második albumnál és szerintem tényleg csak így lehet valami igazán ütőset összehozni. Úgy gondolom, ha az ember kényszerből ír dalokat az soha nem lehet olyan frankó, mint amikor a szabadság és a kötetlenség tudatában alkot. Így jobb ütősebb nótákat lehet írni. 5. Az új album már mélyebb hangzással bír az előzőhöz képest. Minek tudható be a változás? Bill: Azonnal érzékelhető, hogy sokkal tartalmasabb, mélyebb lett. Így tényleg másabb lett a hangvétel, de azért mégis egyértelműen felismerhetőek vagyunk. Az első hang leütése után azonnal tudják az emberek, hogy ez a banda a Tokio Hotel. Szerintem teljesen természetes, hogy fejlődünk és haladunk előre. Az lenne a rossz, hogy ha ez nem így történne. De mindenképpen hozzáfűzném, hogy ez nem egy tudatos fejlődés volt, ez egyszerűen így alakult, így jött össze és ez így jó. Teljesen normális folyamat, amin szerintem minden csapat keresztülmegy. És mindenki folyamatosan hozzárakja a dolgokhoz azt a pluszt, amit a tapasztalatok által szerez. 6. Milyen téren fejlődtetek leginkább? Tom: Természetesen mind zeneileg, mind technikailag sokat fejlődtünk, hisz rengeteget játszottunk. Sok új információt szereztünk. Kipróbáltunk új effekteket, új hangosítási technikákat, ezek voltak, amikor igényesebben sikerültek de az is előfordult, hogy nem. Az egésznek az a lényege, hogy, ahogy állandóan úton voltunk, sokmindent megéltünk és kipróbáltunk, így rengeteget javultunk az előzőekhez képest és ezeket mind hasznosítani tudjuk majd a stúdióban. Ez nálunk kénytelen kelletlen úgy alakul, hogy mindent útközben csinálunk. Billnél mindig ott a szövegkönyv, nálam az akusztikus gitár és aztán végén, amikor bevonulunk a stúdióba, összeáll a teljes kép. 7. Mi motiválta a bandát az új album elkészítésénél? Bill: Azok a dolgok, amik a múltévben történtek velünk hallhatók az egész albumon. És nagyon sok mindent meséltünk el azokon a dalokon keresztül, amiket mi valóban megéltünk vagy olyan dolgokról, amik hosszú időn keresztül foglakoztattak bennünket. Gyakran előszedtünk olyan témákat, amik igazán megmozgatják, érdeklik és érintik a csapatot. Fontos számunkra, hogy olyasmiket közvetítsenek a dalok, amiről elmondhatjuk, hogy igen ez tutira motivál bennünket, és erről mindenképpen akarunk beszélni. Tavaly annyi ilyen élmény érte a bandát, hogy tudtuk ezekkel biztos meglehet tölteni egy teljes albumot. Az egész lemezt a velünk történt események sorozata veszi ki, és ezt úgy érzem hallani is a lemezen. Ez így van jól. 8. Miért olyan lehangoló a számok többsége, mint például az Übers Ende der Welt című dal is? Tom: Igen a dal egy kicsit lehangolónak tűnhet amiatt, hogy a világ végéről szól. Nagyon sokszor jönnek oda hozzánk emberek és felteszik a kérdést, hogy: ,,Mégis miért énekeltek ilyen letargikus világ vége dolgokról, amikor tök frankó életetek van?, Miért vagytok ilyen szomorúak és melankolikusak, honnan szeditek ilyen fiatalon ezeket az érzéseket?” Pedig igazából ez a dal pozitív tartalommal bír és csak első hangzásra, tűnik aggasztónak. Valójában nem egy nyomasztó dologról van szó. Arról szól, hogy együtt akarunk elmenni a világ végéig. Közösen akarjuk áthágni a határokat és, hogy ezt együttes erővel meg is tudjuk csinálni. Törjetek ki a mindennapok fogságaiból, ha ehhez van kedvetek. Tehát ez tényleg egy pozitív töltetű alkotás. De akik először hallgatják, azoknak nyomasztónak tűnik. Több ilyen számunk van az albumon, ami elsőre szomorú hatást kelt. Például ott van a Wo sind eure Hande, ami egyfajta köszönődal a rajongóknak számára, az eddigi, illetve a jövőbeli koncertekért. Ezt a dalt azért írtuk, mert szeretünk, és még sokáig szeretnénk játszani nekik a turnékon, őrült nagy csarnokokban. Ez a dal egyszerűen csak jött, el akartuk mondani, hogy hogyan legyetek lazák, hogy hogyan szórakozzatok és nem világrengető gondolatokat akartunk felvonultatni benne. Tehát nem minden dalunk negatív. 9. Az Übers Ende der Welt dalra hogyan próbáljátok buzdítani a rajongókat arra, hogy tegyenek lépéseket saját világuk és akaratuk érvényesítésére? Bill: A szám részben egy valódi történetet mesél rólunk. Föladtuk a régi életünket és valami egészen újat kezdtünk el, ami egy óriási változás volt számunkra. Az embert baromi sok dolog stresszeli és idegesíti. És úgy gondolom, néha ki kell lépni a hétköznapokból és csak az igazán fontos dolgokra, kell koncentrálni. Azt csinálni, ami neked jól esik, és amivel fel tudod az energiáidat tölteni, feltudod magad pörgetni. Kell, hogy legyen egy tiszta kép magad előtt. És nem szabad félni új útvonalat keresni, más utakon járni és új dolgokat kipróbálni. Optimistának kell maradni, illetve törekedni kell rá. Az a lényeg, hogy senki ne féljen. Tom: Igen szóval ez valahogy arra ösztönöz és buzdít, hogy merjünk bátrak lenni. Mert a hétköznapokból ez a bátorság hiányzik. Tulajdonképpen ez egyfajta lelkesítő dal. 10. Mit lehet elmondani a Totgeliebt című számról? Bill: Erről a számról tudni kell, hogy ez volt az a dal, ami a stúdióban egyszerűen csak jött belőlünk. Elkezdtem énekelni és már az első másodperctől benne volt az a totális energia az igazi érzés. Ez az alkotás azon kevesek egyike, ami nagyon gyorsan megszületett és iszonyú gyorsan fel is vettük. Igazából ez a kedvenc dalaim egyike. Vannak olyan pillanatok, amikor az ember azt érzi, hogy egyszerűen beragadt a kapcsolata amiben él. Már semmisem a régi. Mindennap látja a másikat, ám egy pillanatban mégis ráébred, hogy minden, ami eddig összekötötte őket egyszercsak megszakad, meghalt a szerelem. És ez ellen gyakorlatilag semmit sem tudsz tenni. Ezt az egészet látod közeledni. Már nincs sok mondanivalótok egymás számára és minden, ami eddig összefűzte ezt a két embert semmissé válik. Mint mondtam ez az egyik kedvenc dalom és imádom a zenéjét is. Végig az egész album alatt figyeltünk arra, hogy szépen hangzó dallamokat írjunk. Nekem tényleg nagyon lényeges volt ez. Azt akartam, hogy dögösen szóljon a gitár klassz ütemmel, frankó ritmust szerettem volna belecsempészni. Szóval egyszerűen csak erőteljes dalokat akartunk összehozni, ami úgy érzem, hogy sikerült is. Mindez baromi fontos volt számomra. Sőt, mindannyiunk számára. Tom: Ennek a dalnak a kapcsán többször kifejtettem Billnek, hogy ez a szerelem halála jelenség sokszor előfordul, főleg a hosszú kapcsolatoknál. Ez egy tökjó példa arra, hogy miért nem kellene az embernek hosszú távú kapcsolatokba bonyolódni. Bill: Ez pont nem jó példa, mert a legtöbb esetben azért nem így van. Tom: Mindegy ezt én valahogy nem bírom. És nem is akarok ezekről a halott szerelmekről énekelni. Bill: Ez ugyanúgy barátoknál is megtörténhet. Képzeld el, hogy hosszú idő után összefutsz azzal az emberrel, akivel régen nagyon jó barátságban voltatok. És egyszer csak ott álltok egymással szemben és nem tudod, hogy miről is kellene beszélgetni. Szerintem ez nemcsak a hosszú távú kapcsolatokkal fordulhat elő. 11. Mely számok a legkedvesebbek nektek az albumról? Tom: Előre tisztázzuk, az én kedvenc dalomról nem óhajtok nyilatkozni! 12. Mi inspirált titeket a Spring Nicht című dal megírásánál? Bill: Úgy gondolom a dalokhoz az inspiráció a tudatalattiból jön. Mindannyian más típusú zenét hallgatunk. Mindannyian teljesen más karakterek vagyunk. És ezt hagyjuk is belefolyni a dalokba. Ez automatikusan jön. Ennek a számnak van egyfajta súlya és mélysége, ami úgy gondolom a dallamán is érzékelhető. Ez tényleg egy szomorú melódia és ezt a szomorúságot a zenébe is átültettük. Arról szól, hogy a legrosszabb dolog az, amikor az ember feladja és már nem hisz magában. És amikor ezt a környezetüknek azoknak, akiknek szeretik őket, végig kell nézniük, miközben semmit nem tudnak ellene tenni. Hát… Tom: Igen, ebben a dalban azt fogalmazzuk meg, hogy sok ember életében az a pont, amikor már nem képes kitartani és egyszerűen összeomlik. Elérkezik az életében az a pillanat, amikor felteszi a kérdést magának: ,,Mi a fenét keresek én még itt?” Mi azt akarjuk elmondani, hogy erre nem az a megoldás, hogy elveted az életet és hátrahagysz mindent és mindenkit. Bill: Az embernek mindig eszébe kell jussonanak a szép pillanatok még akkor is, ha ez nehezére esik. Tom: De ha az ember esetleg nem emlékszik ilyen dolgokra, akkor sem szabad feladnia. Ez a dal mondanivalója. 13. Borzalmas lehet az öngyilkosságba menekülés folyamatának tehetetlen részese és szemtanúja lenni. Volt már benne részetek? Bill: Igen szörnyű lehet végignézni, hogy valaki lassacskán eltávolodik tőled. Egyszer csak összedől az addigi felépített világa, és aztán ott vergődik a csaptában élete romjai között. Nem tud magán segíteni és szenvedései közepette, azon gondolkodik, hogy öngyilkosságot követ el. Ezt iszonyú lehet átélni. Nagyon boldog vagyok, hogy eddig ez engem elkerült és szerencsére azok közül sem gondolt ilyenre senki, aki nagyon közel áll a szívemhez. Aki nem találkozott még ilyen esettel annak nehéz is egy ilyen szituba beleélni magát és elképzelni és, hogy hogyan viselkedne ekkor. Szerintem az egyetlen dolog, amit az ember tehet beszélni erről a témáról. És mi pont ezt tesszük. 14. A Heilig dallal mi volt a célotok, mit szerettetek volna közvetíteni? Bill: Egyszerű a dolog, mi szimplán csak azt szerettük volna megtudni, hogy mit jelent a szerelem. Arra akartunk rávilágítani ezzel a dallal, hogy van egy olyan érzés, amit tényleg nem lehet megfogalmazni. Ami sokkal több, mint a szerelem és az összes ehhez kapcsolódó érzés együttvéve. És ööö… Tom: Igen és ez a szentség, amit már nem tudsz fokozni. Ez volt az a kifejezés, amit kerestünk. Mi egy szó után kutattunk, ami már fokozhatatlan, ami mindenek fölött áll. Bill: Sokáig kerestünk egy szót, hogy vajon melyik lehet az, amiben minden benne van. És ez a szentség, szentnek lenni. Mi lehet nagyobb dolog annál, ha azt mondod valakinek, hogy szent vagy számomra és mindig is az leszel? Mindegy, hogy mi lesz kettőnkkel a jövőben, vagy esetleg mi történik a többiekkel. Te mindig a legkülönlegesebb helyen leszel az életemben, és ezt nem tudom máshogy kifejezni, minthogy, szent vagy számomra. És ez soha nem múlik el. 15. A szent kifejezést elég ritkán használjátok ebben a szituációban, nem gondoljátok? Tom: Az igaz, hogy ritkán mondja az ember a másiknak, hogy szent vagy. De pont ezért gondoljuk úgy, hogy ez ide passzol. Bill: Mindenesetre tök sokan nem is gondolják mikor a szám címét meglátják, hogy az ilyen komoly érzelmekről szól. Pont azért, hogy ugye nem nagyon használják a hétköznapi beszédben. De ha jobban belegondolsz, akkor rájössz, hogy nagyon találó ez a szó. Leírni ezt az érzést. 16. A Wo sind eure Hande című szám igazán közönségkedvenc. Ez is volt a célotok ezzel a nótával? Tom: Igen, a Wo sind eure Hande dalról már az előbbiekben beszéltünk. Ami ugye egy tipikus köszönőnóta a rajongóinknak. Az utolsó koncertünkre, illetve a még az eztán következő koncertekre akartunk egy dalt írni. Amiben megköszönjük a rajongóknak a szeretetüket, és kifejezzük azt a dolgot, amiért tulajdonképpen ez az egész működik, és amiről ez az egész szól. Nem az a story, hogy csak futkorászunk össze-vissza emberekkel találkozunk tesszük a dolgunkat és haladunk előre, mert ennek vajmi kevés köze van a zenéhez. Azon van a hangsúly, hogy mi mit szeretnénk konkrétan. A lényeg, hogy sok élő koncertet adjunk, ahol a rajongókkal együtt lehetünk egy teremben, és nyomjuk tökig a gázt. Ezek azok a pillanatok, amik a bandát igazán éltetik és megmozgatják. Erről szól az egész. Ezt szeretnénk. Bill: Igen ezt szeretjük. Tom: Igen, ez az a pont, ahova mi elakartunk jutni. 17. Tehát számotokra az a legfontosabb, hogy a színpadon legyetek és énekelhessetek a rajongótábornak? Bill: Pontosan, más dolgok teljesen mellékesek. Minden más lényegtelen. Az a pillanat, amikor ott fent állunk egy az egyben, körülvéve azokkal az emberekkel, akik a zenénket szeretik, akik azért vannak ott. Ez a legtutibb érzés, amit egy banda megélhet. Ezzel a dallal azt akartuk érzékeltetni, hogy ez az, ami igazán örömet hoz nekünk. És mindegy, hogy mi történik odakint, és mit gondolnak egyes emberek, a legfontosabb azok a rajongók, akik ott vannak, fogják egymás kezét, és összetartoznak. 18. Mi a helyzet a drogokkal, mert ezt a témát firtatjátok az albumon? Bill: Úgy gondolom azzal mindenki tisztában van, még mi is, akik még ifjú korban vagyunk, hogy a drog, óriási probléma a mai fiatalság körében. Nagyon sok olyan fiatal van, aki iszonyú korán elkezd drogozni, aminek következmény, hogy függővé válik. Sajnos egyre korábban zuhannak bele ebbe az ördögi körbe. Szörnyű dolognak tartom ezt a jelenséget, de ennek ellenére nem dughatjuk homokba a fejünket. Ki kell jelentenünk, hogy ez létezik, itt van. Nem lehet csak úgy a szőnyeg alá söpörni. Mi egy megtörtént szitut mesélünk el, ami szomorú és drámai. Tom: Igen egy lányról, aki egyszerűen lecsúszik, mert folyamatosan drogokat szed. Ezt a dalt egyfajta figyelemfelkeltésnek szántuk azzal kapcsolatosan, hogy vegyék észre az emberek, hogy a drog mindenhol jelen van az életünkben. A discokban, a suliban, egyszerűen mindenhol megtalálható. Erre a veszélyre akartuk felhívni a figyelmet. És mint ahogy említettük egyre fiatalabb korosztály nyúl a drogokhoz. Őket akartuk megszólítani ezzel a dallal. Hogy talán tanulnak belőle. Bill: Pontosan. 19. Bill, milyen a kapcsolatod a testvéreddel? Tényleg olyan makacs, mint mondják? Bill: Igen tényleg makacs! Ráadásul megvan az a jó szokása, hogy időnként bepróbálkozik nálam, és megakarja mondani, hogy mikor mit, és hogyan csináljak, hogy mi a tuti. Amivel néha durva szinten kihoz a sodromból, mert én például olyan vagyok, hogyha valaki valamit beakar magyarázni és megakar győzni, hogy azt csináljam amit ő mond, azt végképp nemtudom elviselni és teljesen bedurran az agyam. Csak a saját elképzeléseim irányítanak, és ha valaki befolyásolni próbál, akkor tényleg nagyon dühös leszek, és akkor kirobbanok. Ilyenkor egyszerűen kikell adnom magamból a feszültséget, így reagálok. Ilyen vagyok és kész. Tom: Erről beszéltünk a múltkor Georggal, hogy az egyik turnén felvesz majd egy pólót, amire az van írva, hogy hisztis barbie. Bill: (nevet) Ez is azt érzékelteti, hogy nagyon fontos számunkra az, hogy mindenki önmagát adja, és a saját feje után menjen. Ne befolyásoljon minket senki, és semmi. A zeneiparban ez különösen fontos, tök sokszor előfordul, hogy odajön egy clubtulajdonos, és az mondja, hogy: ,,Hé srácok, én már 20 éve a zeneiparban vagyok, majd én megmondom a frankót, hogy hogyan kell ezt csinálni.” Na én ezt totál nem bírom. 20. Elmondható rólatok, hogy elsöprő módon törtetek be a zenei piacra. Hogyan érint titeket ez a felfokozott életstílust igénylő változást? Tom: Hirtelen lettünk népszerűek. Mára szinte az egész világ kíváncsi ránk. Rengetegen telefonálnak, számtalan levelet kapunk. Ígyaztán egy pillanatok alatt egy csomó dolog zúdult a nyakunkba. Mindenféle új dologgal megkellett ismerkednünk. Mostmár kell egy ügyvéd, menedzser, könyvelő, és ez mind olyan dolog, ami baromira idegesít minket. Rengeteg ember vesz minket körül, akik egy idő után az agyunkra mennek. Bill: És amikor végre bemegyünk a szobánkba, és leengedjük a rolót, akkor az az a hely, ahol végre csak magunknak vagyunk, nyugi van. Mindenkinek megvan a kis privát szvérája. Ez az egyetlen hely, ahol a turné során megpihenhetünk. Amint kilépsz az ajtón azonnal emberek rohamoznak meg, mindegyik mond valamit. De ott bent a szobában mindig nyugi van. És ez a lényeg. Tom: És ott végre egyedül lehetünk. Bill: És ami bent történik azt megírtuk dalban is. Vagyis azt, ami Tom szobájában történik. (nevet) Tom: Mivel, hogy a többiek szobájában soha nem történik semmi. Bár ezt nem kellett volna elmondanom. (nevet) Gustav: Térj a lényegre! (nevet) Tom: Ez egy igazi kis felvilágosítás lesz. A többiek állandóan azt kérdezik, hogy mi történik mindig a szobámban. Georg is mindig jön a süket dumájával, hogy mi van veled és a virágoddal, meg a virágcseréppel. Akkor azt mondtam, hogy jólvan gyertek, mesélek. (nevet) Bill: És ezért hálásak vagyunk neki. (nevet) Tom: Nem vagyok az a kitárulkozó, magamutogató ember. Én úgy, hogy úgy mondjam inkább visszafogott vagyok ebben a témában. Ennek ellenére elmeséltem, mert a többiek már annyira idegesítettek. És aztán, így jött az, hogy Bill most ebből ír egy dalszöveget. 21. A Reden című szám storija hozzád fűződik Tom. Mesélj erről! Tom: Én egyszerűen csak elmeséltem egy történetet, mire az emberek reakciója az volt, hogy rákérdeztek, hogyan is jött létre a dalszöveg. Hiszen ez a stílus egyáltalán nem illik Billhez, blablablablabla. Elmondtam, hogy ez csak egy történet. A dalszövegírást illetően tehetségtelen vagyok, viszont kiválóan storizgatok. És ebből Bill dalszöveget ír. 22. A Totgeliebt című dal tartalmasra és sokatmondóra sikerült. Meséljetek, miről szól ez a dal tulajdonképpen? Bill: Ez pont az ellenkezője a Reden számnak. Nálam szinte az a szitu játszik, hogyha elkezdek egy kapcsolatot, és teljes mértékben ráhagyatkozok valakire, ami igazán ritkán fordul elő, akkor teljesen kitárulkozok, és mindent beleadok abba a kapcsolatba. Ekkor olyan vagyok, mint egy nyitott könyv. A másik mindent megtud rólam. És amikor végetér a közös történet, akkor nem tudom elképzelni, hogy ezután még lehet valami, még jöhet valaki. Ekkor valami megszakad bennem. Igen szóval valahogy nemtudom elképzelni, hogy valakinek mégegyszer így kitárulkozzak. Falat építek magam köré, és utána baromira bosszant, hogy nyílt kártyákkal játszottam. Amit utána ezerszer megbánok. Idegesít, hogy a másik mindent tud rólam, és soha nem tudhatom, hogy mi történhet ezek után. Nagyon erős érzés kötött minket össze minket és így egyszerűen nem bírom elképzelni, hogy megint jöhet valaki, akivel ugyanazon a városon, ugyanazon az utcán sétálok, ugyanazt érezve, mint az előzővel. 23. Bill, tehát egy szakítás alkalmával eluralkodik rajtad a megbánás? Bill: Szerintem sok ember életében vannak olyan kapcsolatok, amelyekben hisz. Melyekbe belead mindent, totál könnyen kitárulkozik, és feltárja magát a titkaival együtt. Ám mikor egy ilyen viszony végetér, egyszerűen megbánja, hogy megtette, és hatalmába keríti az érzés, hogy hoppá, most nagyot hibáztam! Ez tényleg csalódottá, és sebezhetővé tesz mindenkit. Én is ezt éreztem a szakítás után. És igen mondhatom, hogy nemjó érzés. 24. Mi a storija a Wir sterben niemals aus című nótának? Bill: A Wir sterben niemals aus című dal, az első a sok közül, ami a 483-as bungalowban született. Tulajdonképpen, Tommal rengeteget szoktunk beszélgetni, elmélkedni. Számos témát átbeszélünk, és megvitatunk. Többek közt ugye arról is szoktuk dumálni, hogy mivan akkor, ha valaki elmegy, hogy mit hagy hátra valaki maga után. Ez nagyon fontos és érdekes gondolat mindkettőnk számára. Szerintünk mindenki hagy valamit maga után. Nem tűnhet el egy ember, és munkája csak úgy. Egyszerűen nyoma kell, hogy maradjon az nem lehet, hogy csak úgy elmúljon és eltűnjön. Komolyan hiszek abban, hogy minden ember után marad valami, amit ő alkotott, ő hozott létre. Tom: Igen, igen a mi esetünkben a dalok és a zene az, ami örökre fennmarad tőlünk. És amikor a dal már ottvan a CD-n, akkor az frankón ott is marad. Bill: Számomra totál megnyugtató az a tudat, az a bizonyosság, hogy igenis hagyunk hátra valamit, miután távozunk, valami maradandót. Óriási kő esik le a szívemről, ha erre gondolok. Tisztában vagyunk azzal, hogy alkotásunk, a munkánk minden mondanivalójával fennmarad az örökkévalóságnak. Ez igazán jóleső érzés. Tom: Én például amikor bizonyos helyeken járok, gyakran agyalok azon, hogy vajon visszajövök-e még ide az életben. Ilyenkor jó érzéssel tölt el a tudat, hogyha más nem is, a zeném itt marad. (nevet) Bill: Tom márcsak ilyen, ilyen fenkölt. (nevet) Tom: Igen ez így van. Ha elmegyek valahová, például nyaralni, és tudom azt, hogy nembiztos, hogy visszatérek oda, akkor a hotelszobában, vagy valahol az utcán, mindig hagyok valamit. Azért, hogy meglegyen, az a jóleső, otthagyós érzés. Értitek, hogy hagyok valamit magam után. Bill: Tök felesleges ezt csinálni Tomnak, hiszen a zenénk megmarad. 25. Hogy álltok a rajongói levelekkel? Bill: Természetesen a tavalyi évben is rengeteg levelet kaptunk a rajongóinktól. Többek között nagyon sok olyan gyerektől is, akik különböző sorsokat élnek meg. Eltérő élethelyzetekben vannak. Ők annak ellenére, hogy milyen fiatalok, iszonyat kemény dolgokon mennek keresztül. Ott vannak például az utcagyerekek, vagy azok a srácok, akiknek a szüleik egyszerűen eltűntek, nem jelentkeznek. Így kénytelenek gyermekotthonban felnőni. Tom: Nagyon sok ilyen van! Bill: Igen, nagyon-nagyon sok példa van erre. Melyek közül számos mélyen megérintett minket, megmozgatva a lelkünket. Csomóan írták azt, hogy a ti zenétek segített nekünk a nehéz időkben. És ez az egyik legszuperebb dolog, amit egy banda a rajongóitól hallhat. Ezért is gondoltuk úgy, hogy írhatnánk egy dalt, ami az elhagyott srácokról szól, akikre senki nem gondol. Tom: Tulajdonképpen azok a gyerekek szerepelnek benne, akik elhagyatottnak érzik magukat, mert senki sem foglakozik velük. Bill: Szerintem erről az emberek nem szívesen beszélnek, és a szőnyeg alá söprik a problémát, ami nem vezet jóra, hogy ne hanyagolják el a gyerekeiket. Ez első sorban a szülők felelőssége. Hisz ez a legszörnyűbb, ami egy gyerekkel történhet. Ezek részben tényleg nagyon fiatal gyerekek. Erre igazából tavaly döbbentünk rá. Mi most egy nagyon szép időszakunkat éljük, és gyakran gondolunk arra, hogy közben nagyon sok gyerek szenved. Abban bízunk, hogy sok emberhez elér ez az üzenet, akik ettől megváltoznak, és szeretni fogják a gyereküket. 26. Az An deiner seite szám azt sugalmazza, hogy milyen fontos a család és a barátok szerepe az életben. Ti elég gyakran úton vagytok, hogy élitek meg, hogy nincsenek veletek ezek az emberek? Bill: Nekünk van hátterünk, emberek, akikre támaszkodhatunk. Ottvan a családunk, a barátaink. És persze fordítva, mi is ottvagyunk nekik. Egésznap úton vagyunk, és különböző városokba utazunk. De például ha valaki felhív, mondjuk a legjobb haverom, és azt mondja, hogy ,,Most szükségem van rád, gyere ide légy szíves!” akkor tök mindegy, hogy mit tervezek éppen, hogy mit csinálok, hogy hol vagyok. Lehetek akár a világ végén is, nem érdekes. Megyek azonnal otthagyva csapot, papot. Jó érzés tudni, hogy nekem is van valaki, akire számíthatok. És tényleg totál mindegy, hogy mi lesz, mi nem lesz. Tuti, hogy rohanok hozzá. Fantasztikus érzés annak tudatában lenni, hogy olyan emberek vesznek körül, akikre az év bármely szakában, a nap bármelyik órájában számíthatok. Totál mindegy, hogy hová sodor is a szél. Valahol mindig ott lesz, akire számíthatsz. Tom: A barátaink is vágják, hogy számíthatnak ránk, mégha nem is úgy nézünk ki. Bill: Igen, így is mondhatjuk! 27. Milyen a testvéri kapcsolatotok? Tom: Mi nem egyszerűen csak testvérek vagyunk, hanem ikertestvérek. És úgy gondolom, hogy az ikrek sokkal különlegesebb kapcsolatban állnak egymással. Köztünk, és ez most egy kicsit idiótán hangzik, egyfajta lelki rokonság van. Szavak nélkül megértjük egymást! Persze van hátulütője is a dolognak. Például mi állatian imádunk vitatkozni, és sokszor hajlamosak vagyunk egész nap csatázni. Akkor van gond, ha totálisan eltérő véleményen vagyunk, akkor az elég fárasztó tud lenni. Bill: Azt azért hozzátenném, hogy ez inkább a többiek számára hátrány. Mert például, ha valaki vitázni akar velünk, és mi mind a ketten egy véleményen vagyunk akkor a harmadik félnek nem sok esélye van, hogy meggyőzzön bennünket. Mondhatnám, hogy semmi. Tök jó ikernek lenni! Tom: Soha nem származott hátrányunk abból, hogy ikrek vagyunk. Bill: Nem tudom elképzelni, hogy valaha is elválnánk egymástól. Úgyhogy tényleg úgy gondolom, hogy mi örökké együtt leszünk, egész életünkben. És ez egy nagyon frankó érzés! 28. Nektek srácok mi a véleményetek Bill és Tom testvéri kapcsolatáról? Georg: Na igen, amikor mind a ketten ugyanazt az álláspontot képviselik, akkor elég nehéz őket az igazságról meggyőzni. De azért szerencsére náluk ez nem úgy működik, mint az Oasis együttes esetében. Ők azért nem verik meg egymást, hanem totál lazára veszik a figurát. Tom: Azt azért elmondanám, hogy kap néha egyet-egyet. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
